Rövid írások‎ > ‎

Ami rajtad múlik

 Ami rajtad múlik, azt tedd meg!"



És az Istennel hogy állsz? – kérdezte Zoli bácsi* aki a szanatóriumnak, a kezdetektől fogva, nemcsak egyszerű igazgatója volt, hanem lelki vezetője is, amikor érkezésem után nem sokkal, de már az elhelyezkedés és egy gyors orvosi vizsgálaton túl, a rendezett parkban fel-alá sétálgatva, az egyik cigarettáról a másikra gyújtva, a minden oldalról érkező, szokatlanul kedves ebédre invitálásokat igyekeztem elhárítani (nem sokkal tizenkettő után jelentem meg, mivel korrekt kívántam lenni, s előzetesen tíz és dél közöttre jeleztem érkezésem, a városba ugyan már tizenegy körül megérkeztem, a biztonság kedvéért azonban – hisz ki tudja, mi lesz majd ott velem? – egy kocsmát is útba ejtettem még, ahol néhány cigaretta mellett megittam az egy rendbeli szokásosat: kávét, két felest, kísérőnek pedig egy üveg sört).

            Éppen az a baj, s talán nekem is épp az a legnagyobb bajom, úgy érzem, arra jutottam: Isten megteremtette a világot és mára magunkra hagyott minket. Harmincnyolc éves vagyok, háromszáznak érzem magam, és mintha minden összeomlott volna bennem, körülöttem. Úgy fekszem már le éjjel, hogy titkon abban reménykedem, hátha nem kell többé felébrednem – válaszoltam a lehető legőszintébben.

Nos, ha így véled, akkor nagyon megértelek. Isten nélkül tényleg nagyon nehéz tud lenni az élet. Még az a jó, hogy tévedsz! És Jézus? Róla hallottál? – mondta és kérdezett tovább, amire én már igencsak zavart mondatokban feleltem, hogy rendes katolikus családban nevelkedtem, kisgyerekként megkeresztelkedtem, jártam hittanra, voltam elsőáldozó, bérmálkozó, a pappal a templomon kívül is jóban voltam, sőt, még egyetemista koromban is, ha otthon jártam, meglátogattam, és nyugdíjba vonulva betegeskedése ellenére elvállalta még esketésünket is a feleségemmel, de vallásom nem nagyon gyakoroltam, Jézust pedig megfeszítették, a keresztfán halt meg... – Ha maradsz, s megismered, hogy mit vallunk minderről mi itt – szólt kihasználva pillanatnyi elnémulásom – és ha kész leszel elfogadni, amit az élő Isten neked is felkínál, magad is megtapasztalhatod kegyelmét, s azt is, hogy vele érdemes még egy súlyos alkoholizálásba torkolló életet is újrakezdeni, mert vele lehet és érdemes is élni! De ami rajtad múlik, azt neked kell megtenni!

Bár nem tudtam, nem értettem miben is bízhatnék, reménykedhetnék egyáltalán – maradtam. Az idő ekkorra bennem már rég nem múlásában, létében fájt. És immár soha nem akart szűnni a gyötrelem, bódulatban sem. És én életre – öngyilkosságra egyaránt képtelen.

És ott, a szanatóriumban, az egyik éjjel, amikor eldőlt a szívemben, hogy az oly hihetetlennek tűnő, ám mégis lehetségesnek mondott pohárcserét magam is megkísérlem, amikor a mélységes mélyek legmélyéről végül a számomra még mindig ismeretlen, de már a Zoli bácsiékkal eltöltött napok hosszú vívódásai után újra az élőnek hitt Istenhez kiáltottam, elért hozzám is a Kegyelem. És másnap soha nem tapasztalt belső jó érzéssel, nyugalomban ébredtem. A békesség szavakkal alig kifejezhető érzete töltött el.

Azóta is – idestova húsz év telt el – nap mint nap hálásan pillantgatok fel az íróasztalommal szembeni falra aggatott, fatörzskorongokból faragott táblákba égetett szövegek formás betűire: Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el magamtól. A teljes írás Istentől ihletett. Ne félj! Veled van Istened, az Úr, Ő megsegít!

Az út, ha rejtve is – látnom kell – elkészített volt. Mert azon az 1991-es, áprilisi gyógyító konferencián nemcsak az alkoholizálás kényszerétől szabadultam meg, hanem meg is tértem. Az élő Istennek átadva magam tapasztalhattam meg milyen Jézus Krisztus szabadítása, milyen az isteni kegyelem, a minden emberi értelmet meghaladó békesség. De döntenem kellett – szabad akarattal a nemet mondás lehetősége mellett – mellette.

És ma már egyre inkább megérteni vélem a prédikátor Salamont is: Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.


* Balog Zoltán (1928–2006), a sárospataki teológián végzett református lelkész, szolgálatát 1951-ben kezdte el Tiszalúcon. Több állomás után hosszú ideig Cserépfalun volt gyülekezeti lelkész. 1969-től bükkszentkereszti nyaralójukban már missziói alkalmakat tartottak gyermekeknek, ifjaknak és felnőtteknek. 

    1981 óta, amikor a Magyarországi Református Egyház Iszákosmentő Missziója (RIM) megalakult, a gyülekezeti munka mellett segítőként vett részt a szenvedélybetegekért végzett szolgálatban. 1984 óta haláláig a RIM igazgató-lelkésze.

    Balog Zoltán, a mindenki Zoli bácsija, a dömösi szanatóriumban folyó, szenvedélybetegségeket gyógyító alkalmakat (konferenciáikat) mindig személyesen, félesége (Balog Zoltánné Tapolyai Margit) és néhány további munkatárs segítségével vezette. Az 1985-ben megjelent Álljatok meg a hitben című könyve, mely 1993-ban érte meg második kiadását, a Biblia után – Siklós József Pohárcsere c. munkája mellett – ma is a legfontosabb szakirodalma, kézikönyve a RIM gyógyító alkalmainak.

Szűgyi Zoltán

Comments