A Csokonai Vitéz Mihály

Irodalmi és Művészeti Társaság

2008. évi Hévízi Irodalmi Napok

kiállításmegnyitó előadása

VAGYOK AKI VAGYOK

– megnyitóbeszéd helyetti gondolatébresztő a kiállítás megtekintéséhez –

Eredetileg, amikor még csak annyit tudtam az idénre tervezett Hévizi Irodalmi Napokról, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, az idei is tematikus lesz, méghozzá (a Biblia évéhez kapcsolódóan vagy annak apropóján is), ha a szokásos szélesebb megközelítési lehetőségekre is nyitottan, de a Biblia kerül a Tanulmányi Napok terítékére, a cseppben tettenérhető tenger asszociációjával, először arra gondoltam, hogy a Rész, mint egész címet is adhatnám ezen alkalmi kiállításnak, illetve kiselőadásomnak, de miután észleltem, hogy a szervezőknek a „Halljátok az Úrnak beszédét” – ezékieli idézettel milyen nagyszerűen sikerült igazán fenköltté varázsolniuk a tanácskozás megnevézését, örömmel nyugtáztam, hogy munkámról, illetve annak kapcsán is eredeti címén szólhatok.

A VAGYOK AKI VAGYOK ugyanis egy könyvem címe és tartalma is egyben, mely 2006-ban jelent meg, s amelynek most itt nyomtatott (itt-ott nagyított) oldalait láthatják, ha körbenéznek.

Persze a Vagyok, aki vagyok mindenekelőtt bibliai, tétel, bibliai paszus. Ige:

II Mózes 3.14.

Isten jelenti ki így magát, amikor elhívja Mózest, hogy kihozza népét Egyiptomból. A bibliában Mózes második. könyvének (Exodus–Kivonulás) 3. része 13. majd 14. verseiben ugyanis ezt olvashatjuk:

„Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? Mit mondjak nékik?” (II. Móz 3.13)

„És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.” (II Móz 3.14)

A Károli Gáspár-féle fordítás ez, de a magyar nyelvű újfordítású bibliák is általában meghagyják Isten önkijelentésének ezen fordított formáját, már csak azért is mert sokan és több nyelvben is a magyarázó, illetve leíró változatok mellett tesznek hitet, és máig elmélyedő vita témáját képezheti az is, hogy a lét igével összefüggésben álló gyök műveltető (hifíl) formája (leszek, aki leszek = aki okozza a létezést, éltető, teremtő), vagy a kijelentő (kal) formája: (vagyok, aki vagyok = a létező) a pontosabb.

De nem lévén sem lelkész, sem teológus sőt még csak bibliakutató sem, hogyan kerülhetek oly szoros kapcsolatba Isten eme kijelentésével önmagáról, hogy akár a részben, mint egészben, akár csak kiragadott bibliai passzusként is használjam, értelmezzem, tárgyaljam? Nos, mert ma már hiszem, s tudom, hogy ha magamról kívánok szólni, akkor valamilyen módon (akarva-akaratlan) mindig kicsit Istenről is szólok: mert a teremtett világban hiszek, és mert immár örülök, hogy az idő fogalmát az emberi tudásnál egészen másként értelmező, ma is élő Örökkévaló teremtményeként gyermekének valhatom magam. S mert bár ez nem volt születésemtől kezdődően így, hisz felnőtt emberként kellett rádöbbennem, hogy Istent nem ismerve mily tévedésben éltem, de megtapasztalhattam az Úr kegyelmét és megtértem Istenhez, s ma már a bibliában leírt szöveggel egyetemben vallom:

„És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve elrendelt idejöket és lakásuknak határait;

Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem:

Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a ti költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.” (ApCsel 26–28)

„Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.

E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.” (ApCsel 29–30)

Így tehát, különösképpen, amikor költészetemben eljutottam addig a pontig, amit így fogalmaztam meg (A 22-es járat c. versem utolsó soraiban): úgy szeretnék szólni, hogy el ne hangozzék a szó, kínálkozott a lehetőség, hogy megkíséreljek egy olyan fajta megnyilatkozást, amit mi nyelvhezkötöttek, az írott szó elkötelezettjei, ha nem is feltétlen irigykedve, de azért talán mindig kicsit sóvárogva figyelhettünk, nyugtázhattunk művész(festő, vagy zenész)társaink alkotásainak lehetőségeiben. Nevezetesen, hogy művészetükkel minden közvetítő nélkül is eljuthatnak bármely emberhez a világ bármely pontján. Egy kép, zenei futam, egy mozdulat önmagában is működőképessé válhat, egyetemlegesen.

És bár azt hiszem, hogy a lélek az (s a lelkiekben megéltek: pl. öröm, fájfdalom, gyász, boldogság), mi minden embert, mindannyiunkat eredendően összeköt, ami testi, földi valónkban mindannyiunkban közös az mégis a szívünk, adott esetben a szívverésünk (hisz csak az élő embernek van szívverése). S a közhelyessé koptatott hangzás ellenére, ki ne tekintené a szívből szólást őszintének, hitelesnek, talán éppen a leghitelesebbnek.

Mondhatnám úgy is, hogy szívverésünkben létezünk. Szívverésünkben vagyunk Istenben, szívverésünkben vagyunk, akik vagyunk. Mindenki a maga feladatával és lehetőségeivel nem visszaélve – a maga helyén. Ki-ki szívverése görbéinek elrendezési képessége szerint. Függetlenül attól, hogy hol s miként élünk, s legyünk fehérek, feketék, sárgák, barnák kreolok, szegények akár, vagy gazdagok.

Vagyok, aki vagyok ismételgetem anyanyelvemen, de mert jó öreg egykori, jugoszláviai barátom kérdi mit motyogok Ja sam onaj sto jest – szerbhorvátul felelem neki. S ha nem ide születek, vajon hogyan mondanám, ejteném ki? Egyáltalán hány nyelven lennék képes megértetni magam, vagy hány nyelven ismerném fel, ha valahol olvasnám, valakitől hallanám?

A világon ma mintegy 6800 nyelvet ismernek, melyek közül kb. 2200-nak van írásbeli formája is. A könyvben 77, itt most 66 nyelven található meg a II. Mózes 3.14 passzusa.

A szám csupán jelzés értékkel bír: korántsem teljes, de több mint néhány… Szerepelnek egészen kis lélekszámú közösségekben beszélt nyelvek pl. tumbuka (melyet Tanzániában, Zambiában, és Malawin, kevesebben mint 2 nillióan beszélnek) vagy méginkább a gun-alada (melyet alig néhány százezer ember beszél: a távoli nyugat-afrikai Beninben történetesen 243 ezren és Nigériában 260 ezren mindössze), de itt vannak a több százmilliós nagy nemzetek nyelvei, s a világnyelvek is. (Amikor a Fülöp-szigeteki konzulátuson a kulturattasénak átadtam egy példányt a kötetből, mondván, hogy cebuáno nyelven is megtalálható benne a szöveg, a hölgy hitetlenkedve vette kézbe mondván: – Ó, hát pedig mi oly kicsi nép vagyunk. 15 millióan vannak.)

Így is – a párhuzamosan beszélt, tanult és egyes holt nyelvek ismeretének minimálizált feltételézésével is – mintegy 2 milliárd embert szólíthatnánk meg potenciálisan a kiállított anyaggal.

A fordítások nem új keletűek, nyomtatott formában máig fellelhető szent írásokból (bibliákból) valók, melyek írásos emlékeink, civilizációs kultúráink és örökségünk lenyomatai is egyben. (Az ószláv fordítás alapja például az a Cirill-féle, mely nyelv éppen Konstantin-Cirill és Metód érdemének köszönhetően válhatott – a héber, görög és latin nyelvek mellett – Európa kulturális és oktatási nyelvévé.)

Végül, mielőtt arra kérném Önöket, hogy tekintsék meg az alkalmi kiállítás anyagát, két mondat és egy rövid vers erejéig hadd térjek még vissza a Bibliához. Hisz abból indultunk ki, és a Bibliából tudhatjuk, érthetjük meg, hogy Isten megismerésének forrása – önmagáról adott kijelentése. Hogy Isten az embert tekinti partnerének a teremtettség egészéből, s hogy annak különleges jelentősége van, hogy Isten emberek, mindenekelőtt próféták által is kijelenti akaratát – a próféták feladata, hogy akaratát tolmácsolják, annak megtartására ösztönözzenek.

Mivel ez nekem nem adatott meg, Isten megtért gyermekeként annyit tehetek csak, hogy megpróbáljak bizonyságot tenni: mindannyian Isten teremtményei vagyunk, csak nem egyformán ismerjük az Urat – pillangóversemmel erre teszek kísérletet:

Pillangóvers a megnyilatkozásról

Szívem szonettet

ver. Légzésem haiku.

Megnyilatkozom.

Item

Verssé leszek, hogy így tegyek bizonyságot:

ma is él Isten.

Budapest, 2008. október 5.