Szerzői est Adán

Fodor István: "Halálom és újjászületésem"

Emberi sorsról, költészetben gondolkodásról és fix pontról – Szűgyi Zoltán szerzői estje Adán


Több mint százan köszöntötték pénteken este részvételükkel, meg zenével és versekkel az adai, de 1991 óta Budapesten élő ötvenéves Szűgyi Zoltán költőt szülővárosában, a városháza tanácstermében. Ő pedig – magáról szólva – megjegyezte: hármasságban él: mint ember, akinek sorsa van; mint gondolkodó ember, a költő pedig a kettő együttvéve, de a költő időnként mégis "önállósul", sorsa eltér az előző kettőtől.

    Persze, az egész szerzői estet ez a hármasság határozta meg. Emberi sors? Szűgyi Zoltán azt mondta, hogy az 1991. év volt halála és újjászületése, amikor 38 évesen, Sziveri János költőbarátjának halála után föladta az élettel való viaskodást. S akkor a mozgósítási parancs kézbevétele elől Budapestre ment, és Isten kegyelméből, a hitben gondolkodni tudás kegyelmével történt az újjászületése.

    Egy kérdésre válaszolva megjegyezte:

    – Istentagadó korábban sem voltam, de úgy tekintettem, hogy Isten megteremtette a világot, és magára hagyta.

(kép) Dedikál a költő

    S valóban, mintha a korábbi adai évek – gyerekkor, ifjúság... – szinte nem is léteztek volna, a költő azt mesélte el, hogy a református missziók gondnoka lett Budapesten:

    – Talán leginkább abban a három évben vallhattam magam költőnek: mert a gondnokság, a gondoskodás nemes feladat, s lelkileg intenzív életet éltem, gondolkodhattam és költőként is dolgozhattam.

    Azután következett a Szivárvány folyóirat; három hónap Amerikában az ottani magyarok meghívására, ahol jelképesen "másfél milliós magyarsággal találkoztam" – mondta –, és fővendégként lépett föl augusztus 20-án egy olyan magyar költő, aki az anyaországba emigrált, nem pedig onnan Amerikába.

    Komoly kérdésként vetődött föl számára, hogy a csendteremtés után hogyan megszólalni? S a gondnok-versek után jöttek az újabbak, nem sok, mondván: van, aki leír mindent, s utána szelektál, ő viszont ezt előzetesen teszi meg. Nem fogadta el barátai és ismerősei tanácsát, hogy aki Magyarországra kerül, az úgy érvényesülhet, ha mindent elölről kezd: ő azt a költészetet folytatta, amelyet itthon kezdett, és kissé maga is meglepődött születésnapi kötetének összeállításakor, hogy kezdettől fogva milyen jól épülnek egymásra versei. És ezt folytatja, anélkül, hogy igyekezne részt venni az intenzív irodalmi életben. "Magánemberként" egyébként könyvszerkesztő.

(kép) Megtelt a tanácsterem az irodalmi estre

    – Melyik a legkedvesebb verse? – adódott természetszerűen a diákkérdés.

    – Olyan nincs, nem lehet és nem is szabad választani, mert sértődékeny a vers.

    – Miért lett költő?

     Az egészségügyi középiskola után az orvosi egyetemen gyorsan rájöttem, hogy orvosként hiányérzetem lenne; azt, hogy költészetben gondolkodjak, nem veheti el senki tőlem.

    – Hogyan vélekedik a kortárs irodalomról?

    – Teljességében ismernem kellene ahhoz, hogy véleményt mondjak róla. Hogy sok a dömpingáru az irodalomban? Nem kell bosszankodni emiatt. Ugyanez van a nagy áruházakban, és én még mindig el tudtam érni, hogy csak azt veszem meg, amire szükségem van.

    – A honvágyat miként lehet leküzdeni? – szólt, nem csupán a költőhöz, hanem ahhoz az emberhez is a kérdés, "akinek sorsa van".

    – Vele nem lehet élni, de úgy sem tehetek, mintha nem itt éltem volna harmincnyolc évet. Itthon hársfa állt a házunk előtt, Budapesten is azt ültettem; azután diófát, hóvirágot, szedret és málnát. Az adai Nagyfa és a komp fotókon ott van a szobám falán. A Tisza másutt is elérhető. Amerikában megkóstoltam az óceán vagy a tó vizét, s volt egy alapíz, amelyhez hasonlíthattam. Fontos, hogy létezik egy fix pont, melyhez minden mérhető.

2003

Comments